Köszöntő, tájékoztató

Tisztelt Olvasó!

Sok szeretettel köszöntöm az átalakult publikációs oldalunkon. A jövőben ezt a rovatunkat Dr. Juhász László vezeti. Meggyőződésem, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó szakemberek számára nem kell bemutatnunk rovatvezetőnket.

Még is egy két apró villanást felidéznénk önéletrajzából:

1992-től foglalkozik csődjoggal, a témában folyamatosan publikál szakcikkeket,  készít egyetemi jegyzeteket, ötödik kiadásban jelent meg nyomtatásban „A magyar fizetésképtelenségi jog kézikönyve” című szakkönyve. Jelenleg előkészületben van ugyanennek a könyvnek az első e-könyv formátumú kiadása. Rendszeresen részt vett a bírák, titkárok szakmai képzésében, valamint a fizetésképtelenségi szakjogász képzésben, 2010-től  címzetes egyetemi docens. 

Ebben a rovatban részben saját publikációi jelennek meg, részben közzétesszük azokat a kérdéseket, amelyeket az olvasóktól, vagy a szakmabéliektől kapunk. 

 

Szeretnénk ezekre a felmerült kérdésekre választ, vagy véleményt kapni rovatvezetőnktől. Hosszabb távon ez a rovat kettéválhat, egy jól működő fórumra és egy publikációs oldalra, de az első időszakban ezt a kettős funkciót egyben fogjuk megpróbálni megvalósítani.

 

Szakértőnk számára kérdéseket lehet feltenni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A válaszok ezen az oldalon elolvashatóak lesznek.

Tisztelettel: Tóth Szilárd Itjump Kft.

Juhász László: A Cstv 2017. évi módosítása

2017. július 1-én hatályba lépett a 2017. évi XLIX. törvény, amely jelentősen módosította a Cstv. rendelkezéseit. Bár a jogalkotó a módosítást nem nevezte novellisztikus módosításnak, a magam részéről a törvényt Novellának tekintem. Ennek indoka, hogy a Cstv. alapvető rendelkezéseit módosította a törvény, itt elsősorban a zálogjogi szabályok változására gondolok, de ide tartozik a 33/A.§, az 51.§ változtatása is. Gyakorlatilag egy megújult csődtörvénnyel fognak dolgozni a bírók, ügyvédek és a fizetésképtelenségi szakemberek. A módosítások ismertetése után látható, hogy indokolt a módosítást VI. Cstv. Novellának, (továbbiakban Novellának) nevezni.

Dr. Juhász László: A kifogás elektronikus úton történő benyújtása

Dr. Juhász László

A kifogás elektronikus úton történő benyújtása

Az elektronikus kapcsolattartás szabályainak kiterjesztésére tekintettel az It Jump Kft. szervezésében 2016 évben több előadásra került sor. Ezeken az előadásokon én természetesen csak a jogi szabályozás ismertetésére szorítkoztam. Az előadásokon többnyire felszámolásokkal foglalkozó szakemberek és ügyvédek vettek részt. Szinte mindegyik előadáson felmerült, hogy a felszámolási eljárások specialitására tekintettel a módosított szabályok alkalmazandók-e a kifogásolási eljárásokra.

Az előadásokról készült írásos anyagban (olvasható az It Jump Kft honlapján, szerkesztett változata megjelent a Gazdaság és Jog 2016/11-12. számában) ezzel kapcsolatban az alábbiakat írtam:

„Vitás lehet, s a gyakorlat szóródására kell számítani például a 2016. július 1. után benyújtott kifogások esetében, amelyek önálló ügyszám alatt folynak. Álláspontom szerint ezek a belső eljárások is osztják a fő eljárás „jogi sorsát”, s nem lehet ezek esetében sem elektronikus kapcsolattartást megkövetelni. Miután ezzel ellentétes álláspont is indokolható, a gyakorlat szóródására lehet számítani. Miután a törvény szankciót csak ahhoz fűz, ha az elektronikus beadvány helyett papír alapon küldi a fél a beadványát, a fordított helyzet nincs szankcionálva, csak azzal jár, hogy a  későbbiekben elektronikus lesz a példánk szerinti kifogásolási eljárás. Ez azonban nem hathat ki az alapeljárás további papír alapú eljárására. Mindenesetre az erre kötelezetteknek fel kell készülni az elektronikus kapcsolattartásra, ezért célszerű minél előbb ennek a modern technikának az alkalmazására áttérni.”

Az előre jelzésem pontos volt. A módosítások hatályba lépése után a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának felszámolással foglalkozó bírái egybehangzóan úgy foglaltak állást, hogy 2016. július 1. után a kifogásokat csak elektronikus úton fogadják be az elektronikus eljárásra kötelezettektől, függetlenül attól, hogy az alapügy mikor érkezett a bíróságra. Más bíróságok viszont arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a 2016. július 1. előtt érkezett felszámolási ügyekben a kifogás benyújtható papír alapon is.

Most került birtokomba a Fővárosi Ítélőtábla  11. Fpkf. 45.435/2016/3. sz. végzése, amely ebben a kérdésben foglalt állást. Az elbírált ügyben az elsőfokú bíróság a jogi képviselő által benyújtott beadványt kifogásnak tekintette és az érdemi vizsgálat nélkül elutasította, Végzését azzal indokolta, hogy a Pp. 394/C § (2) bek. c) pontja alapján a jogi képviselő csak elektronikus úton nyújthatta be a kifogást. A kifogás a BÜSZ 24.§ (1) bek. szerint kezdő iratnak minősül, s hiába indult 2016. július 1. előtt a felszámolási eljárás, az önálló eljárásnak minősülő kifogás esetén a jogi képviselő nem nyújthatta volna be papír alapon a beadványát.

A hitelező fellebbezése folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla a végzést hatályon kívül helyezte, s új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A témánkkal kapcsolatban kifejtette, hogy „a kifogásolási eljárás nem tekinthető olyan elkülönült, teljesen önálló, új bírósági (nemperes) eljárásnak, melynek megindítására a Polgári perrendtartás a 2016. július 1-ét követő időszakban (ideértve a július 1-én érkezett eljárást megindító kérelmeket is) a jogi képviselővel eljáró fél részére csak elektronikus úton biztosít lehetőséget.

A Cstv. 51.§-ban szabályozott kifogás jogintézménye célját és tartalmát tekintve a felszámolási eljáráson belül igénybe vehető jogvédelmi eszköz. A kifogás előterjesztésével a kifogásoló fél nem a felszámolástól, mint alapeljárástól teljesen független eljárást indít, hiszen felszámolás folyamatban léte, felszámoló kijelölése, annak felszámolás során megvalósított intézkedése vagy mulasztása nélkül a felszámolóval szemben kifogás előterjesztésére sem kerülhet sor. A Pp. 397/I.§ (2) bek. e) pontja, a Pp. 397/J. § c) pontja, továbbá a Cstv. 6.§ (5) bekezdése értelmében a Pp. 394/C.§-ának rendelkezése csak azokra az újonnan indult, önálló peres és nemperes eljárásokra vonatkozik, melyek megindítására irányuló keresetlevelet vagy kérelmet a jogi képviselővel rendelkező fél 2016. július 1-én vagy azt követően terjesztett a bíróság elé. A fenti időpont előtt indult eljárásokra ezek a rendelkezések nem alkalmazhatóak. A 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet 24.§ (1) bekezdése (Büsz) külön ügycsoportként jelöli meg a vitatott hitelezői igényeket és kifogásokat, e vonatkozásban az ügyviteli szabály módosításának indoka azonban a felszámolási eljáráson belüli eljárások és a bírósági iratok megfelelő kezelhetősége volt.”

Miután a konkrét ügyben 2014 augiusztus 18-án indult a felszámolási eljárás, ezért az elektronikus kommunikáció kötelező alkalmazására ebben az esetben nem kerülhetett sor.

 

A Fővárosi Ítélőtábla döntésével a magam részéről teljes egészében egyetértek, az indokolás egyértelmű helyzetet teremt. Csak remélni tudom, hogy a döntést közzéteszik  a BDT-ban, ÍH-ban, hogy a jogkereső közönség megismerhesse. Ehhez kívántam ezzel az ismertetéssel hozzájárulni.

Felvetődhet további kérdés is. Az a hitelező, aki önként elektronikusan adta be a kifogást (mindegy, hogy milyen okból, ismerte az adott bíróság hozzáállását vagy sem) az a továbbiakban már csak elektronikusan kommunikálhat e bírósággal. Az elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett  fél az eljárás bármelyik szakaszában bejelentheti ugyanis, hogy a továbbiakban elektronikus úton kívánja a bírósággal a kapcsolatot tartani, az elektronikus úton benyújtott beadványt az elektronikus út vállalásának kell tekinteni (394/B. § (2) bekezdés).

Ez a hitelező tehát nem csak adott kifogásolási eljárásban, hanem a teljes felszámolási eljárásban elektronikus úton nyújthatja be a beadványát.

Dr. Juhász László A felszámoló felmondási/elállási jogának egyes vitás kérdései

Dr. Juhász László

A felszámoló felmondási/elállási jogának egyes vitás kérdései

 

 

A Cstv. 47. § (1) bekezdésének a felszámoló felmondási és elállási jogát biztosító előírása kapcsán a gyakorlatban vita alakult ki, elsősorban abban a kérdésben, hogy ez a jogosultság miként viszonyul az általános, polgári jogban szabályozott felmondáshoz és elálláshoz. Jelentősen eltérő döntések születtek ebben a kérdésben, ezért indokolt az előírások megvizsgálása. Elsőként a felmondás/elállás általános kérdéseit járjuk körül, elsősorban az 1959. évi IV. tv. (rPtk.) szabályozása alapján, majd a hatályos Ptk. előírásait vizsgáljuk meg, majd ezt követően elemezzük a Cstv. 47.§ alapján kialakult bírói gyakorlatot.

1.      Jogtörténeti kitekintés

Anélkül, hogy nagy jogtörténeti kitekintést tennénk, idézzük Szladits témába vágó megállapításait.

„Mind a kötelem feloldása, mind pedig szorosabb értelemben vett megszüntetése elsősorban a felek szerződéses megegyezése folytán következik be (contrarius consensus). A felek közös megegyezéssel érvényesen feloldhatják vagy megszüntethetik az egész jogviszonyt. Vannak azonban esetek, amikor e joghatásokat már az egyik fél egyoldalú ügylete vonja maga után. A kötelmi viszony egyoldalú feloldása az elállás, egyoldalú megszüntetése a felmondás útján megy végbe”– foglalja össze tömören Szladits a jogintézmény lényegét. (Szladits: Magánjog vázlata II. kötet 157. oldal)

Külön megemlíti a Csődtörvényt, amely „sajátos elállási jogot biztosít a tömeggondnoknak olyan kétoldalú szerződések tekintetében, amelyeket a csődnyitás előtt még egyik fél sem teljesített. Ha a kétoldalú szerződést a csődnyitás előtt a közadós teljesítette, a szerződés épségben marad; ha ellenben csak a másik fél teljesített, a maga részéről nem kívánhat a tömegből teljesítést, csak kártérítést, mint csődhitelező, a többi hitelezővel arányosan”.

Apáthy István a korabeli Csődtörvény kapcsán az alábbiakat írja: „Tulajdonképpeni jelentősége a csődnyitás hatályának az olyan szerződéseknél van, melyek természetük szerint kölcsönös szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányulnak. Ha az ilyen szerződést acsődnyitás előtt a közadós teljesítette, a tömeg a másik féltől a szerződés teljesítését követelhet. Ellenben, ha a teljesítés nem a közadós, hanem a másik szerződő fél részéről történt a csődnyitás előtt, az utóbbi a tömeg hitelezője lesz és mint ilyen jogot nyer a viszontteljesítéshez. Miután azonban a csődtörvény a személyes hitelezők közt különbséget nem tesz, és ezeknek igényeik érvényesítésére bizonyos módot jelöl ki, - önként következik, hogy a teljesítő, mint hitelezője a csődtömegnek, ebbeli igényét csakis mint személyes követelést és csakis a kijelölt rendes úton érvényesítheti. A teljesítő tehát nem viszontteljesítést, hanem csak bizonyos pénzösszeget követelhet, és az elmaradt teljesítés helyett, kártérítéssel kell megelédednie.

Lényegileg ugyanez marad a felek állása akkor is, ha a szerződés a csődnyitás ideje előtt egyik fél részéről sem, vagy csak részben teljesíttetett…A tömeggondnok tehát tekintet nélkül arra, hogy a követelés a csődnyitás előtt volt-e már perelve vagy sem, a szerződés teljesítését követelheti vagy attól elállhat, mintha meg sem köttetett volna. De e választási jog a szóban lévő esetre szorítkozik és a másik fél által igénybe nem vehető.” (Apáthy István: A magyar csődjog rendszere Budapest 1887. Eggenberger féle könyvkereskedés 100-101. oldal.)

A korabeli szerzőket azért idéztük, mert látható, hogy a hatályos csődtörvényünk is hasonló meggondolásból szabályozta a felszámoló elállási/felmondási jogát.

2.      A szerződés megszűnésének általános kérdései

Elsőként nézzük meg, hogy a polgári jogi szabályozás milyen lehetőséget biztosít a felmondásra és az elállásra.

A felek akaratábóla szerződés megszűnhet a felek

-          szerződése és

-          egyoldalú jognyilatkozata alapján.

 

2.1.A megszüntető szerződés:

A megszüntető szerződés a felek olyan kétoldalú nyilatkozata, amely a szerződést a jövőre vonatkozólag (ex nunc hatállyal) szünteti meg. Ilyenkor a megszűnés időpontjáig esedékes szolgáltatásokat teljesíteni kell, az ellenérték nélkül maradt szolgáltatások pedig visszajárnak.

A felbontó szerződés a felek olyan kétoldalú nyilatkozata, amely a szerződést megkötésére visszamenő hatállyal (ex tunc) szünteti meg. A szerződés felbontása esetében olyan helyzet keletkezik, mintha a szerződést meg sem kötötték volna, tehát a már teljesített szolgáltatások is visszajárnak. Ebben az esetben a szerződéskötés előtti helyzetet kell visszaállítani, és a kölcsönösen teljesített szolgáltatásokat ugyanúgy el kell számolni, mint a szerződés érvénytelensége esetén.

A felek egyidejű teljesítésre kötelesek, tehát egyikük sem köteles addig a már megkapott szolgáltatást visszaadni, amíg a másik fél az általa átvett ellenszolgáltatás visszatérítését nem ajánlja fel

Vannak olyan szerződések, amelyeknek felbontása fogalmilag kizárt, ezért csak a jövőre terjedő hatállyal szüntethetőek meg. Ide tartoznak azok a szerződések, amelyeknél a szolgáltatás valamely dolog használatának biztosítása, mint például a haszonkölcsön, a bérlet, a haszonbérlet. Ilyenkor ugyanis a szerződéskötés előtti helyzet nem állítható helyre, mert a már megtörtént használatot nem lehet meg nem történtté tenni. Hasonló a helyzet a munka teljesítésére és a tartásra, gondozásra, élelmezésre vonatkozó szerződés esetében is. Nem bontható fel a megbízási szerződés, ha a teljesítés már megkezdődött, a vállalkozási szerződés, ha a már teljesített szolgáltatás kizárólag munkával elérhető eredmény létrehozása (például építkezés, szerelés), valamint a tartási és a gondozási szerződés sem. Lízingszerződés nem bontható fel, az ilyen szerződés csak a jövőre vonatkozólag szüntethető meg.

 

2.2.Az egyoldalú jognyilatkozat:

Az elállása másik félhez címzett olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely a szerződést felbontja. Az elállás ugyanolyan jogi helyzetet teremt, mint a felbontó szerződés, tehát a szerződés ilyenkor is megkötésének idejére visszaható hatállyal szűnik meg, és a szerződéskötés előtti helyzet visszaállításának van helye.

Az elállás alapulhat jogszabályon és a felek megállapodásán. Jogszabály alapján elállásra szerződésszegés esetében csak kivételesen és szigorú feltételek mellett van lehetőség.

 

Az elállási jog rendeltetéséből következik, hogy az a szerződésszerű teljesítés után már nem gyakorolható, mert az ilyen teljesítés a szerződést megszünteti, tehát már nincs mitől elállni. El lehet viszont állni a szerződéstől, ha a teljesítés már megkezdődött, de még nem fejeződött be. A hibás teljesítés nem szerződésszerű teljesítés, ezért az ilyen teljesítés nem szünteti meg a szerződést, tehát az elállásnak nincs akadálya, sőt a törvény kifejezetten lehetővé teszi annak gyakorlását..

 

Az rPtk. szerződési szabályai egyes szerződések vonatkozásában külön is biztosítottak elállási jogot. A vállalkozási szerződésnél a Ptk. 392. § (3) bekezdése, valamint a 395. § (1) bekezdése rendelkezik az elállásról (l. a XXXV. fejezetben a vállalkozási szerződésnél). A szállítási szerződésre vonatkozóan a 381. § szabályozza az elállást (l. a XXXIV. fejezetben).

Ingyenes és bizalmi viszonyon alapuló szerződéseknél a körülmények lényeges megváltozása is elállásra adhat alapot (clausula rebus sic stantibus). A tulajdonjog átruházására irányuló szerződéstől való elállás alapján a tulajdonosváltozás az ingatlan-nyilvántartásba csak akkor jegyezhető be, ha a fél igazolja, hogy az elállást tartalmazó nyilatkozat megfelel a jogszabálynak. A bejegyzés iránti kérelemhez ezért csatolni kell a másik félnek az elálláshoz hozzájáruló nyilatkozatát vagy az elállás jogosságát megállapító jogerős bírósági ítéletet ( BH 1977/544.).

Egyöntetű a gyakorlat abban a kérdésben, hogy szerződésben kikötött elállási jogát a jogosult nem gyakorolhatja, ha az eredeti állapot azért nem állítható helyre, mert a jogosult a szolgáltatást nem vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha az elállási jogot jogszabály biztosítja, nem vonatkozik tehát a szerződésszegés miatti elállásra sem ( BH 1993/697.).

 

3.      A felmondás/elállás szabályozása a hatályos Ptk.-ban.

A szerződésszerű teljesítés (pacta sunt servanda) elve főszabályként kizárja, hogy a felek valamelyike - jogszabály vagy a szerződés rendelkezése hiányában - egyoldalúan megszüntesse a szerződést. Arra azonban az új Ptk. is lehetőséget biztosít (a rPtk. rendelkezéseihez hasonlóan), hogy a felek a szerződést közös megegyezéssel ex nunc hatállyal megszüntessék vagy ex tunc hatállyal felbontsák. Ennek megfelelően a Ptk. 6:212. § kimondja, hogy a felek közös megegyezéssel a szerződést a jövőre nézve megszüntethetik vagy a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal felbonthatják.

 

Aszerződés felbontására a Ptk. alapján csak akkor kerülhet sor, ha a teljesített szolgáltatások természetben visszatéríthetők. A Ptk. következetesen azon az elvi alapon áll, hogy az eredeti állapot helyreállítása a szolgáltatások természetbeni visszatérítését jelenti. Ha nincs mód valamelyik szolgáltatás természetbeni visszatérítésére, a szerződés felbontása helyett a szerződés jövőre szóló megszüntetésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A szerződésnek közös megegyezéssel a jövőre szóló megszüntetése esetében a felek között elszámolási viszony keletkezik: a már nyújtott szolgáltatás pénzbeli ellenértékét kell megfizetni, illetve fordított esetben, ha az ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatást kell visszafizetni.

 

Egyoldalú jognyilatkozattal(6:213.§) az egyik fél a szerződést kivételesen akkor szüntetheti meg, ha ezt a jogát

- a szerződésben kikötötték, vagy

- ha jogszabály jogosítja fel elállásra vagy felmondásra.

 

Egyes szerződéstípusoknálmaga a törvény jogosítja fel egyik vagy mindkét felet a másik fél magatartásától függetlenül a szerződés egyoldalú megszüntetésére (rendes felmondás).

A törvényen alapul a rendkívüli elállási vagy felmondási jog, ha a másik fél olyan súlyos szerződésszegést követett el, hogy az - például késedelem vagy a hibás teljesítés meghatározott eseteiben, illetve általában is érdekmúlás miatt - megvalósítja a szerződés egyoldalú megszüntetésének törvényi feltételeit [6:140. § (1) bek., 6:154. § (1)-(2) bek., 6:159. § (2) bek.b) pont].

Új előírásként a Ptk. a tartós jogviszonyt létesítő, határozatlan időre kötött szerződéses viszonyokra általános érvényű rendelkezéssel biztosítja a felmondás jogát. E felmondási jog kizárása semmis. Az egyes szerződéstípusok külön törvényi szabályai kizárhatják vagy korlátozhatják a felmondási jogot, vagy speciális felmondási határidőket, törvényi feltételeket állapíthatnak meg.

A vázlatos ismertetésből látható, hogy a rPtk. és az új Ptk. rendelkezései között a jogintézmények lényegét illetően nincs eltérés.

 

4.      A szerződés megszüntetése a Cstv. alapján

A Cstv. 47.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a felszámoló jogosult az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől a felszámoló elállhat. A másik felet ennek folytán megillető követelés az elállás illetve a felmondás közlésétől számított 40 napon belül a felszámolónak való bejelentéssel érvényesíthető.

A kivételeket a 47.§ (3) bek tartalmazza, kimondva, hogy afelszámoló nem gyakorolhatja az  azonnali hatályú felmondás, illetőleg elállás jogát a természetes személyeknek - a szolgálati lakás és garázs kivételével - a lakásokra fennálló bérleti szerződései, az iskolával vagy tanulóval a gyakorlati képzés szervezésére kötött szerződések, a munkaszerződések, a nem gazdasági tevékenységgel összefüggő kölcsönszerződés, a szövetkezeti tagok vállalkozás jellegű jogviszonyával összefüggő szerződései, valamint a kollektív szerződés tekintetében. A pozíciólezáró nettósításról rendelkező szerződés vagy keretszerződés hatálya alá tartozó szerződésektől elállni, azokat felmondani csak egyszerre lehet.

A felszámolónak a szerződésektől történő elállása, illetve felmondásra vonatkozó jogosultsága olyan speciális csődtörvényen alapuló jog, amely független attól, hogy a Ptk. az adott szerződésre nézve tartalmaz-e elállásra, illetve felmondásra vonatkozó rendelkezéseket, illetve a szerződésük erre feljogosította a feleket vagy sem.

Az első eltérés, ami a Cstv. és a Ptk. rendelkezései között található az, hogy a Cstv.a polgári jogi szabályoktól eltérően fő szabályként lehetővé teszi a szerződések egyoldalú felmondását illetve -amennyiben teljesítés egyik fél részéről sem történt – a szerződéstől történő elállást.

A Cstv. alapján tehát elvileg minden szerződés (a törvényi kivételeket maga a Cstv. tartalmazza) felmondható, s minden szerződés esetén gyakorolható az elállási jog.

Nem zárja ki a törvény, hogy a felek a felszámolás elrendelését követően szerződéssel szüntessék meg a szerződést, a felszámoló részére biztosított felmondási jogra tekintettel azonban erre a gyakorlatban nem kerül sor. A felszámoló egyébként is jogosult eldönteni, hogy a Cstv. 47.§ alapján, vagy pedig szerződés, illetve egyéb jogszabályi előírás alapján eljárva mondja fel a szerződést. Amennyiben a felszámoló mégis él ezzel a jogával, úgy a felmondás, illetve elállás közlésétől számított 40 napon belül a felszámolónak kell bejelenteni az ezzel kapcsolatos igényeket. A felmondás, elállás következtében kifizetésre kerülő összeget felszámolási költségként kell besorolni, amennyiben a felszámolási költségeket szabályozó Cstv.57.§ (2) bekezdés valamely pontjába besorolható. A kártérítési és kötbér igény viszont már nem felszámolási költség, a besorolásra az általános szabályok irányadók. (EBH.2009.2064.) Ha a bejelentett igényt a felszámoló vitatja, az általános szabályok szerint kell a felszámolást lefolytató bírósághoz beterjesztenie.

5.      A bírói gyakorlat elemzése

Viszonylag sok közzétett és közzé nem tett bírói döntés foglalkozik a felmondás/elállás kérdésével, amely jelzi, hogy a jogintézmény él, a felszámolók a törvényi lehetőséget kihasználják, viszont a Cstv. szűkszavú rendelkezése miatt gyakran merülnek fel vitás kérdések. A továbbiakban csak azokat a jogeseteket vizsgálom, amelyek a felmondás/elállás gyakorlolhatóságának kérdésével foglalkoznak.

Az újabb döntésekben már felmerül a csődjogi és a polgári jogi szabályok összefüggése is. Az első kérdés mindjárt az, hogy a felszámoló minden szerződést felmondhat, amely nincs felsorolva a 47.§ (3) bekezdésében vagy egyéb korlátok érvényesülnek?

5.1.A felszámoló felmondási jogának értelmezése

A BH.2000.415.számú ügyben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy helyesen hívták fel az eljáró bíróságok a jelen ügyben alkalmazandó Cstv. 47. §-át, amely feljogosítja a felszámolót arra, hogy az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondja.

A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint, aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. A felmondás a szerződést megszünteti. A Ptk. 319. §-ának (2) bekezdése értelmében, pedig a szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét azonban meg kell fizetni. Amennyiben pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél még nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár. A Cstv. 47. §-ának (1) bekezdése szerinti követelésbe tehát a fenti jogszabályhelyben megjelölt igények beletartoznak, ezért a felperesnek akár a visszajáró bérleti díj összegét, akár pedig az elmaradt hasznát a szerződés felmondása folytán, illetőleg nem megfelelő teljesítése miatt - a fent hivatkozott jogszabályhely szerint - a felszámolási eljárásban kellett volna érvényesítenie. Erre tekintettel helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy az azonnali felmondás a felszámoló részéről jogszerűen történt, így azzal kárt nem okozott a felperes részére.

A jogszabály speciális rendelkezése folytán pedig, amelyet a Cstv. 47. §-ának (1) bekezdése tartalmaz, a felperesnek a felmondásból eredő bármilyen követelését a felszámolási eljárásban kell érvényesítenie, az nem kerülhető meg a felszámolóval szembeni kártérítési követelés érvényesítésével. Ez adott esetben oda vezethetne, hogy a követelést érvényesítő egy olyan adóssal szemben, amelynek vagyona a követelés kielégítését nem biztosítaná, kedvezőbb helyzetbe kerülhetne a felszámolóval szembeni kártérítés érvényesítése során.”

A Kúria által elbírált más ügyben a felszámoló az adós és egy apartmanházat üzemeltető cég közötti együttműködési megállapodást mondott fel. A Gfv.VII.30.016/2015/6.számú ügyben a Kúria elvi éllel fejtette ki, hogy a Cstv. 47. § (1) bekezdése speciális, a Ptk. szabályaitól független felmondási jogot biztosít a felszámoló részére, a felmondás gyakorlása nincs határidőhöz kötve és a felszámoló még indokolni sem köteles a felmondást, így nincs jelentősége annak, hogy bármelyik fél szegett-e szerződést. A szerződés a Ptk. 321. § (1) bekezdése értelmében a felmondás folytán megszűnt, az elbírált ügy alperesének ezt követően nincs olyan jogcíme, ami alapján az ingatlant birtokban tarthatná, ezért jogszerű a birtokba bocsátásra való kötelezése. Az alperes maga sem hivatkozott más szerződésre vagy egyéb jogcímre, ami alapján birtokban lehetne az ingatlanon, ezért a joghszerű felmondás alapján köteles az ingatlant birtokba adni.

5.2.Taxatív felsorolásnak tekinthető-e a Cstv. 47.§ (3) bekezdése

A Kúria Gfv.VII.30.200/2012/4. számú döntésében azt az álláspontot foglalta el, hogy a felszámoló a Cstv. 47. § (1) bekezdésében biztosított felmondási joga a Ptk.-val összhangban gyakorolható. A jellegénél fogva nem felmondható (biztosítéki célú) opciós szerződést a felszámoló sem mondhatja fel.

Az érintett ügyben a elsőfokú bíróság azt az álláspontot képviselte, hogy a felszámolónak a szerződésektől történő elállásra, illetve felmondásra vonatkozó jogosultsága olyan speciális, a Cstv. 47. § (1) bekezdésén alapuló jog, amely a Ptk.-ban, illetve más jogszabályban biztosított felmondási jogosultsághoz képest többletjogosítványt jelent. Az adós tevékenységének beszüntetése, vagyonának értékesítése és a felszámolás mielőbbi befejezése érdekében ugyanis a felszámolónak az adós kapcsolatait le kell zárnia, ami az azok jogi alapját képező szerződések rendezését is igényli. Így a felszámoló a másik fél magatartásától függetlenül jogosult azonnali hatállyal felmondani az adós által kötött szerződéseket, s csak azokat nem mondhatja fel, amelyeket a Cstv. 47.§ (3) bek. felsorol.

A másodfokú bíróság ezzel az állásponttal nem értett egyet, megváltoztatta a döntést. A felülvizsgálati kérelem alapján a  Kúria kiemelte, hogy afelszámoló felmondási joga nem korlátlan. Egyrészt a Cstv. 47. § (3) bekezdése felsorolja azokat az eseteket, amikor a felszámoló nem gyakorolhatja az (1) bekezdésben meghatározott speciális jogát, másrészt  bár a kivételek törvényi felsorolása között nem szerepel értelemszerűen nem gyakorolható a felszámoló azonnali hatályú felmondási joga a már teljesedésbe ment, fenn már nem álló, megszűnt és ezáltal a polgári jog általános szabályai szerint nem felmondható szerződések esetében sem. A Cstv. 47. § (1) bekezdésében biztosított többletjogosultság tehát nem jelenti azt, hogy a felszámoló felmondhatja a jellegüknél fogva nem felmondható szerződéseket, vagyis a felszámoló Cstv. szerinti speciális felmondási joga a Ptk.-val összhangban gyakorolható.

A forgalom biztonsága érdekében a vételi jog, mint a legerősebb egyoldalú jog, a felszámolás kezdő időpontja után is fennmarad. Sőt, annak ellenére, hogy a Cstv. 4. § (1) bekezdése értelmében az opcióval terhelt vagyontárgy a felszámolási vagyonba tartozik - mellyel kapcsolatos jognyilatkozatot a 34. § (2) bekezdése szerint csak a felszámoló tehet - a vételi jog jogosultja a vagyontárgyat egyoldalú nyilatkozattal ezt követően is megvásárolhatja (Cstv. 38. § (4) bekezdés), emiatt az opciós szerződés nem mondható fel. (Az opciós szerződés megtámadása, a felmondás kérdése hatalmas vitát váltott ki a joggyakorlatban, részben ezért történt az új Ptk. szabályozási rendszerének kialakítása.)

5.3.Felmondható-e a már teljesített szerződés?

Láttuk, hogy mind a rPtk., mind a Ptk. szabályrendszere alapján egyértelmű, hogy a már hibátlanul teljesített szerződések megszüntetik a jogviszonyt, ezért ebben az esetben a szerződés már nem szüntethető meg sem felmondással, sem más módon. A Kúria a Gfv.VII.30.358/2012/8. szám alatt elbírált ügyben ezt a kérdést viszgálta.

A feltett kérdéssel kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Cstv. 47.§ (1) bekezdése a Ptk. szabályain és a szerződés rendelkezésein túlmutató felhatalmazást teremtett az adós által megkötött szerződéseknek a felszámoló egyoldalú jognyilatkozata alapján történő megszüntetésére. A felmondás a jövőre nézve szünteti meg a szerződést, ezért a felmondásnak csak akkor van szerződés megszűnését eredményező hatálya, ha az a felek szolgáltatási kötelezettségének teljesítése folytán még nem szűnt meg.

Egy üzletrész adásvételi szerződést vizsgálva megállapította, hogy az üzletrész átruházása megtörtént, a felperes a vételárat kifizette, így a felszámolót a Cstv. 47.§ (1) bekezdése szerint már nem illette meg a jogosultság a felmondásra. A felszámoló felmondásához a szerződés megszűnését eredményező hatály nem fűződött. A Kúria ezzel az állásponttal egyetértett. Az adott ügyben a felek az üzletrész adásvételi szerződésben vállalt kötelezettségeiket szerződésszerűen teljesítették, a felperes kifizette a vételárat és az alperes átadta az üzletrészt. A szerződésszerűen már teljesített üzletrész adásvételi szerződéstől való elállásra, illetve annak felmondására nincs lehetőség. Az elállási jog rendeltetéséből következik, hogy az a szerződésszerű teljesítés után már nem gyakorolható, mert az ilyen teljesítés a szerződést megszünteti, tehát már nincs mitől elállni.

5.4.Adásvételi szerződés felmondása

Vitatható álláspontot foglalt el viszont a Kúria a Pfv.III.20.737/2014/8.számú döntésében. Az ügyben egy lakásra vonatkozó adásvételi szerződést mondott fel a Cstv. 47.§ (1) bek. alapján a felszámoló. Az elsőfokú bíróság szerint erre nem volt a felszámolónak lehetősége, míg a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a Cstv. 47. § (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a felszámoló akkor nem jogosult azonnali hatályú felmondásra illetve elállásra, ha a felek teljesítése folytán a szerződés már megszűnt és a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak egymásnak. A perbeli esetben a felek kölcsönösen teljesítettek szolgáltatásokat, a szerződés azonban nem szűnt meg, mert még további kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak egymásnak. A felszámoló azonnali hatályú felmondása jogszerű volt, ezért az megszüntette a felek közöttik adásvételi szerződést. Az alperesek az azonnali hatályú felmondás közlését követően váltak jogcím nélküli lakáshasználókká és lettek kötelesek a lakás elhagyására.

A Kúria nem értett egyet a másodfokú bíróság döntésével. Döntését azzal indokolta, hogy az adásvételi szerződés felmondással nem szüntethető meg. Tartós jogviszonyok esetén az időszakonként visszatérő illetve a folyamatosan teljesített szolgáltatások a teljesítés folytán a szerződést visszamenőleg visszafordíthatatlanul megszűntté teszik; az ilyen szerződések ezért csak a jövőre nézve tehát csak felmondással szüntethetők meg. Adásvételi szerződés esetén a részteljesítés a szerződést részben sem szünteti meg, mert annak nem lehet olyan része, amely a megszűnés ellenére is hatályban maradna. Az adásvételi szerződés tehát csak a megkötésére visszamenőleges hatállyal szüntethető meg. A visszamenőleges hatályú szerződés megszüntetést célzó jognyilatkozat az elállás, amely a szerződést felbontja és a következménye az eredeti állapot helyreállítása. A felmondás ezzel szemben a már teljesített szolgáltatásokat nem érinti; annak csak az a következménye, hogy a felek a jövőben szolgáltatásokkal egymásnak már nem tartoznak. A perbeli adásvételi szerződés mindebből következően csak elállással volt megszüntethető. A Cstv. 47. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló elállásra csak akkor jogosult, ha a felek egyike sem teljesített még szolgáltatást. A perbeli esetben mindkét fél teljesített szolgáltatásokat ezért a Cstv. 47. § (1) bekezdése alapján a felszámoló az adásvételi szerződéstől nem volt jogosult elállni. A felperes egyes munkákat az épületen nem végzett el és a felszámolásának folyamatban léte miatt már nem is képes elvégezni. A felperes ezért az adásvételi szerződést hibásan teljesítette, emiatt az alperesek akik a 2003. február 10.-én felvett jegyzőkönyvbe foglalt megállapodás szerint a vételár egy részének visszatartására voltak jogosultak, a Ptk. 306. § (1) bekezdése alapján a vételár megfelelő leszállítását kérhetik. A felperes a hibás teljesítés folytán leszállított vételárat jogosult követelni. Ha az alperesek a felperes jogszerű vételár követelésének teljesítését megtagadják a felperes nevében a felszámoló a Ptk. 313. § alapján állhat el az adásvételi szerződéstől. Ha a felek a jogviszonyuk felszámolásáról megállapodni nem tudnak, a felperes Ptk. rendelkezéseire alapított jogszerű elállását követően indítandó perben kell majd a szerződés felbontásának jogkövetkezményeiről dönteni.

A döntést később még elemzem, most csak annyit jegyzek meg, hogy a Kúria ebben a döntésében gyakorlatilag félretette a Cstv. 47.§ rendelkezéseit és teljes egészében polgári jogi szabályok alapján döntött.

5.5.Elállás a Ptk szabályai alapján

A Kúria a Pfv.VI.21.569/2014/5.számú döntésében (közzétéve BH2016. 13.)ingatlan adásvételi szerződéstől a felszámoló elállása kapcsán kimondta, hogy az eladó nem jogosult a vevő vételárfizetési késedelme miatti elállásra akkor, ha a tehermentesként eladott ingatlant nem tehermentesíti és erre a szerződés alapján a vevő - az eladó tehermentesítésre való felhívása nélkül - is jogosult, amit az eladó a vételár teljesítéseként köteles elfogadni.

Az ügy tényállása szerint az alperes 2009. június 18-án megvette a felperestől a perbeli ingatlan 295/10000 részét - amely egy kialakításra kerülő társasházi lakásnak felelt meg - 14 373 100 forint vételárért. A vevő 5 373 100 forintot kifizetett az eladónak, a fennmaradó összeg pedig a társasház bejegyzését követő hónap 20. napjáig volt esedékes. Az ingatlant az eladó tehermentesen adta el az alperesnek, de azt egyebek mellett 360 000 000 forint erejéig bejegyzett keretbiztosítéki jelzálogjog terhelte. A szerződés szerint 9 000 000 forint bankszámlájára való utalása esetén az érintett ingatlanról, illetve tulajdoni hányadról a jelzálogjog-jogosult hozzájárulását adja a jelzálogjoga törléséhez. A szerződés szerint a vételár-hátralékot az alperes banki hitelből vállalta fedezni és a felek megállapodtak abban is, hogy a vételár-hátralékból a tehermentesítéshez szükséges összeget az alperes a jelzálogjog-jogosult számlájára történő átutalás útján teljesíti és azt teljesítésként az eladó elfogadja. A társasházat bejegyezték, a felperes azonban 2011. március 24-én felszámolás alá került. Az alperes szakvéleménnyel alátámasztottan 6 918 226 forint összegű szavatossági igényt jelentett be a felperessel szemben, amit a felszámoló követelésként nyilvántartásba vett. 2013. június 10-én a felperes felszámolója - elállás terhe mellett - a szavatossági igény összegével csökkentett vételárként 2 081 774 forint megfizetésére hívta fel az alperest. Az alperes közölte, hogy az ingatlant jelenleg is jelzálogjog terheli, ezért a szerződés értelmében az alperesnek nem az eladó részére, hanem a hitelezőnek kell kifizetnie a vételár-hátralékot. Az ismételt felszólításra az alperes felhívta a felperest, hogy közölje, milyen összegű jelzálogjog terheli az ingatlant. A felperes 2013. július 18-án a szerződéstől elállt. Az elállást az alperes nem fogadta el.

 A felperes képviseletében eljáró felszámoló keresetében egyebek mellett kérte annak a megállapítását, hogy az elállás jogszerű volt. (A közzétett döntésből csak következtetni lehet, hogy a felszámoló nem a Cstv., hanem a rPtk. alapján állt el a szerződéstől.

A Kúria az elutasító jogerős döntést azzal az indokolással tartotta fenn hatályában, hogy a régi Ptk. 320. §-ának (3) bekezdése szerint a szerződésen alapuló elállási jogát nem gyakorolhatja az a fél, aki a már megkapott szolgáltatást nem, vagy csak tetemesen csökkent értékben tudja visszaszolgáltatni. A jogszabályi rendelkezés alapján a Kúria azt is kimondta eseti döntésében, hogy a szerződés alapján elállásra jogosult fél ezt a jogát nem tudja gyakorolni, ha a körülményekben bekövetkezett változás folytán a másik szerződő fél a dolog visszaadására már nem képes (BH2004. 320.).

A konkrét ügyben a felperes keresetének a megalapozottsága elsődlegesen attól függ, hogy az elállása jogszerű volt-e vagy sem. Az eredeti állapot helyreállításának kérdése ugyanis csak akkor merülhet egyáltalán fel, ha az elállás jogát a szerződő felek egyike jogszerűen gyakorolta és ezáltal a szerződés felbontásra került. A perbeli esetben - a jogerős részítéletben megállapítottaknak megfelelően - a felperes nem jogszerűen gyakorolta az elállási jogot. A felperes a régi Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése alapján, jogszabálynál fogva, az alperes késedelmére tekintettel kívánt elállni a szerződéstől, az alperes azonban nem esett késedelembe, mert nem tartozott vételárral a felperesnek.

A Kúria kifejtette, hogy összhangban áll a jogerős részítélet a Cstv. 47. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel is, amelyek szerint a felszámoló jogosult az adós által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől a felszámoló elállhat. A jogszabályban foglaltakra tekintettel is alaptalan tehát a kereset, mert a perbeli esetben nem a szerződés felmondására került sor - hiszen a felek közt nem állt fenn tartós jogviszony -, hanem elállásra. Elállni pedig a Cstv. ezen szabálya szerint akkor lehetséges, ha a felek egyike sem teljesített szolgáltatást. Ez a körülmény nem állt fenn, hiszen az alperes vételárat fizetett, továbbá beszámítható követelése is volt, azaz a hátralékos vételárnak csak egy kisebb része nem került kifizetésre.

 

Az ÍH.2015.166.szám alatt közzétett döntésben a Fővárosi Ítélőtábla (15.Gf.40.106/2014/8.) a felszámolót megillető felmondási, illetőleg elállási jog gyakorlásával összefüggő kérdésben azt az álláspontot képviselte, hogy a Cstv. csak a felmondás, illetve az elállás külön, speciális jogcímét teremti meg, ennek tartalma a Ptk. általános és különös részi szabályainak egybevetésével határozható meg. Az érintett ügyben a felszámoló részben teljesített lakásvásárlási szerződést mondott fel a Cstv. 47.§ (1) bek. alapján. Az ítélőtáblának az volt az álláspontja, hogy “a felek között lényegében a Ptk. 365.§ (1) bekezdése szerinti adásvételi szerződések jöttek létre, az adásvételi szerződés egyoldalú jognyilatkozattal történő megszüntetésének részletszabályait a Ptk. különös része (is) tartalmazza, és ekként csak az elállási jogot határozza meg – többek között – a Ptk. 369.§ (4) és 371.§ (3) bekezdéseiben. Az elállás pedig egyértelműen szerződést felbontó nyilatkozat, jellegénél és hatásánál fogva merőben eltér a Ptk. 321.§ (1) bekezdésében foglalt, a felszámoló által alkalmazott szerződést megszüntető felmondástól, mely a határozatlan időre szóló jogviszonyok egyoldalú megszüntetésének eszköze. Ebből következik, hogy a felszámoló legfeljebb elállhatott volna a szerződésektől, a Cstv. 47.§-a az elállási jogot a felszámoló részére cask akkor biztosítja, ha a felek részéről teljesítés (egyáltalán) nem történt.”

6.      A gyakorlat összegezése és értékelése

 

A kialakult bírói gyakorlatot elemezve megállapítható, hogy a döntések addig egyező álláspontot képviselnek, amíg azt rögzítik, hogy a felszámoló elállási/felmondási joga speciális, a Cstv.-ben biztosított egyoldalú hatalmasság. Nem tekintik a Cstv. rendszerét zárt rendszernek, a Cstv.-ben szabályozott jogosultság csak a mindenkori Ptk. általános és különös szabályainak figyelembe vételével értelmezhető.

Egyet lehet érteni azzal a Kúria által kifejtett állásponttal, miszerint a Cstv. 47.§ (3) bekezdése nem tekinthető taxatív felsorolásnak, azok a szerződések, amelyeket nem sorol fel a Cstv., de a polgári jog szerint kizárt a felmondás gyakorlása, a felszámoló által sem mondhatók fel. Ebbe a körbe tartoznak vitán felül a már hibátlanul teljesített szerződések, továbbá ide tartoznak azok a szerződések, amelyet ugyan nem tartalmaz a Cstv. 47.§ (3) bekezdés, de a Cstv. (és nem a Ptk.) egyéb rendelkezéseiből következik, hogy a törvény kifejezetten fenntartandónak tekinti, ilyen az opciós szerződés.

A felszámoló elállási jogának a gyakorlása kevés gondot vet fel, szinte nincs is olyan jogeset, ahol kifejezetten ennek az értelmezését végeznék a bíróságok, hiszen itt egyik fél részéről sem történt teljesítés.

A felmondási jog értelmezése azonban nem problémamentes, amelyet tipikusan mutat a Kúria a Pfv.III.20.737/2014/8. számú és a Fővárosi Ítélőtábla IH 2015.166. szám alatt közzétett döntése. A Kúria azon álláspontja, (amely az ítélőtáblai döntésben is megjelent) - miszerint az adásvételi szerződés egyoldalú jognyilatkozattal történő megszüntetésének részletszabályait a Ptk. különös része (is) tartalmazza, és ekként csak az elállási jogot határozza meg amely egyértelműen szerződést felbontó nyilatkozat, jellegénél és hatásánál fogva merőben eltér a Ptk. 321.§ (1) bekezdésében foglalt, a felszámoló által alkalmazott szerződést megszüntető felmondástól, mely a határozatlan időre szóló jogviszonyok egyoldalú megszüntetésének eszköze, - alapvetően téves.

A Cstv. azért biztosít a felszámolónak külön felmondási jogosultságot, hogy az adott jogviszonyt akkor is lezárhassa, ha arra a szerződés vagy az alkalmazandó Ptk. szabálya szerint nem volna lehetősége. Ezzel teljesen ellentétes és contra legem gyakorlatnak tekinthető az az álláspont, hogy az részben teljesített adásvételi szerződés azért nem mondható fel a felszámoló által, mert a Ptk. csak az elállást szabályozza. Amennyiben ezt az álláspontot elfogadnánk, akkor értelmetlen és szükségtelen lett volna a Cstv. 47.§ szabályozását megalkotni, elegendő lett volna utalni a Ptk. előírásaira. Miután a Cstv. megalkotása során egy különös, speciális felmondási jogot biztosított a felszámolónak a jogalkotó, ezt a jogot nem lehet a bírált döntésben szereplő indokolással mellőzni. Lex specialis derogat legi generali elve alapján a speciális csődjogi szabályt és nem a polgári jogi előírást kell alkalmazni. A Cstv. alkalmazása körében ugyanis a jelzett polgári jogi szabályozás nem érvényesülhet, az ellentétes értelmezés kiüresítené a Cstv. szabályát.

Miután a Cstv. 47.§ rendelkezéseinek ilyen értelmezése teljesen ellentétes a Cstv. tételes szabályával és a szabályozás céljával, azért célszerű lenne a gyakorlat felülvizsgálata.

Jogi szakértői vélemény a Cstv. 40.§ alapján indított megtámadási perek egyes kérdéséről

Jogi szakértői vélemény a Cstv. 40.§ alapján indított megtámadási perek egyes kérdéséről

 

 

Megbízást kaptam, hogy elvi szinten vizsgáljam a Cstv. 40.§ alapján indítható perekben a megtámadási határidő kérdését. A feltett kérdés pontosan a következő volt:

 

A Csődtv. 40. §-a szerinti perek megindítására nyitva álló szubjektív határidő mikor indul: amikor a felszámoló a perindításhoz szükséges adatok birtokát megszerzi (vagy kellő körültekintéssel megszerezhette volna), avagy amikor ezen adatokat – a kellő mértékben – feldolgozva valamely ügylet érvénytelenségét felismeri (vagy a kellő körültekintéssel felismerhette volna).

 

A kérdésre a választ úgy tudom megadni, hogy vizsgálom a 40.§-ban szabályozott megtámadási határidő szerkezetét.

 

Míg a törvény 2004. május 1. előtti hatályos szabályai szerint a hitelező a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől, a felszámoló pedig a kezdő időponttól számított 90 napon belül indíthatta meg a pert, a IV. Cstv. Novella radikálisan más megoldást alkalmazott. Eszerint a megtámadási határidő nem a felszámolás kezdő időpontjától (felszámoló) illetve a közzététel (hitelező) időpontjától kezdődik, (amely most már azonos időpont 2006. július 1-től) hanem mind a hitelező, mind a felszámoló esetében a tudomásszerzéstől.

 

Megfelelő-e a megtámadási határidő?

 

Mielőtt a megtámadási határidő kérdését elemeznénk, foglalkozni kell a megtámadási határidő hosszával vagy inkább rövidségével. A törvény indokolása egyetlen szót sem szól arról, hogy az Ftvr. megoldását miért vetették el, s miért rövidítették le drasztikusan a megtámadási határidőt. Adódik a válasz, miszerint az eljárás célja az adós gyors kivezetése a gazdasági életből, maga törvény is két éves időszakot jelöl meg az egész eljárás befejezésére, s ezen túlmenően a felosztható vagyon minél előbb történő megismerése a viszonylag rövid megtámadási határidőt indokolja.

Ugyanakkor legalább ugyanilyen súllyal esik latba a hitelezői érdekek védelme. Már ebbe az irányba mozdult el a jogalkotás, amikor nem a kezdő időpontban indítja a megtámadási határidőt, de úgy gondolom ez kevés. Ha elemezzük a felszámoló feladatait, ha belülről ismerjük azokat a nehézségeket, amelyek az iratok beszerzése, átadása körül adódnak (hiányos iratok, eltitkolt szerződések, töredékes könyvelés, s még sorolhatnám), akkor látható, hogy a jogalkotó egy képzelt világban élve alkotta meg a szabályait. Ebben a képzelt világban a felszámolás alá került cégek vezetői megtalálhatók, minden kötelezettségüket határidőben teljesítik, együttműködnek a felszámolóval. A valóság -ahogy már jeleztem – teljesen más. Ezért akár egy törvénymódosítás, akár új törvény megalkotása esetén meg kell hosszabbítani a megtámadási határidőt, akár úgy, hogy azt a jogalkotó eltörli, s marad az egy éves jogvesztő határidő a megtámadásra.

Miért van erre szükség? A felszámoló a hitelezők pénzén, a hitelezők érdekében indítja meg a pert. Ezért különös felelőssége van abban, hogy ezeket az általában jelentős pertárgy értékű pereket megalapozott bizonyítékok alapján indítsák meg. Ehhez információkra, adott esetben szakértői vélemények beszerzésére van szükség. Mindez alig fér bele a 90 napos perindítási határidőbe, ezért tapasztalható az, hogy a felszámoló sokszor nem tud bizonyítási kötelezettségének eleget tenni. Ezért kellene a 90 napos megtámadási határidőt meghosszabbítani.

A megtámadási határidővel kapcsolatos kérdések

 

A 90 napos határidő jellege

 

A 90 napos határidő anyagi jogi, elévülési jellegű határidő, számítására a rPtké. 3.§ és 4.§ illetve a Ptk. 8:3.§ előírásai az irányadóak, annak minden következményével együtt. A keresetlevélnek a lejárat napjáig meg kell érkeznie a bíróságra. Késedelem esetén az elévülés nyugvására és megszakadására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. (rPtk. 326-327.§, Ptk. 6:24.§). Emiatt a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni.

Amennyiben az elévülésre az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelemmel lenni, hogy a 6:24.§ (3) bekezdése kimondja, hogy a 6:24.§ (2) bekezdésben meghatározott időtartam alatt az elévülés nyugvásának nincs helye, az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezéseket pedig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megszakítás következtében az egyéves – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén a három hónapos – határidő számítása kezdődik újból.

A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. számú Polgári jogegységi határozatában a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásával kapcsolatban az alábbiakat mondta ki:

„A keresetlevél benyújtására a jogszabályban megállapított határidő számítására - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 105. §(4) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.

A keresetlevél késedelmes benyújtása esetén, ha a keresetlevél előterjesztésére megállapított határidő - jogszabály kifejezett rendelkezése folytán - jogvesztő, vagy a mulasztás kimentésére előírt igazolással (Pp. 107-110. §) a fél nem él, illetőleg az alaptalan, a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül hivatalból el kell utasítani [Pp. 130. § (1) bekezdés h) pont], ennek elmaradása esetén a pert meg kell szüntetni [Pp. 157. § a) pont].

Ha a keresetlevél késedelmes benyújtása nem vezet jogvesztésre, és a jogszabály a mulasztás orvoslására nem ír elő igazolást, a mulasztás jogkövetkezményéről az ellenérdekű fél elévülési kifogása alapján az ügy érdemében hozott ítéletben kell dönteni.

A kifejtettek irányadóak a bírósági nemperes eljárás megindítására előterjesztett kérelemre is.”

A jogegységi határozatból következően a bíróságnak nem kell hivatalból a megtámadási határidő betartását figyelnie, a megtámadási határidő ugyanis nem jogvesztő, az alperesnek kell hivatkoznia – elévülési kifogást előterjesztenie – arra, hogy a perindítási határidőt a felperes elkéste. A Gfv. VII. 30.070/2015/6. sz. határozatban a  Kúria megerősítette ezt az elvet, kimondva, hogy a bíróságnak hivatalból csak a Cstv. 40. § (1) bekezdése szerinti objektív, egy éves jogvesztő határidő fennállását kell vizsgálnia.

 

Ha a felperes a 90 napos határidőt túllépi, akkor elkésett a követelés érvényesítésével és amennyiben erre az alperes hivatkozott, a bíróság ítélettel utasítja el a felperes keresetét, nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének.

Ezt az álláspontot fogadta el a Fővárosi Ítélőtábla ÍH.2006.3.135. számában közzétett döntésében, amelyben kimondta, hogy a Cstv. 40.§ (1) és (4) bekezdésében megjelölt határidő elmulasztása esetén nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a Cstv. 40.§-ának (4) bekezdésében meghatározott 15 napos határidő azon hitelező keresetindítására vonatkozik, aki a felszámoló értesítéséből szerez tudomást az (1) bekezdés a) vagy b) pontjai szerinti jogügyletről, s nem alkalmazható olyan hitelező esetében, aki már a felszámoló értesítését megelőzően ismerte a megtámadási lehetőséget.

Hasonló döntést hozott a Pécsi Ítélőtábla, kimondva, hogy fontos következménye az anyagi jogi határidőnek az is, hogy elmulasztása esetén nem lehet a pert megszüntetni, hanem az ügy érdemében ítélettel kell határozni. (BDT.2012.2736.)

A határidő számításánál a következőre kell figyelemmel lenni:

A felszámolási ügyekben a hitelező/felszámoló a tudomásszerzéstől számított 90 napos határidő alatt indíthatja meg a pert.

Ha a 90 napos határidő megszakad a rPtk. 327.§ (1) bekezdés valamely esete, [írásbeli felszólítás, perindítás, elismerés stb.] miatt, akkor a rPtk. 327.§ (2) bekezdés értelmében a 90 napos elévülési határidő újból megkezdődik. Megszakadni azonban csak a folyamatban lévő elévülési határidő tud, a 90 napos határidő eltelte után semmilyen cselekmény nem vezet az elévülés megszakadásához.

Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a 90 napos határidőn belül, a rPtk. 326.§ (2) bekezdés értelmében bekövetkezik az elévülés nyugvása, ebben az esetben további 3 hónap alatt perelnie kell. Ha pl. 40. napnál következik be az elévülés nyugvása, és a 60. napnál megszűnik az akadályoztatás, az akadály megszűnésétől számított három hónapon belül érvényesítheti az igényét, s nem a 60 és 90 nap között rendelkezésre álló idő alatt. Ez a három hónapos határidő azonban szintén jogvesztő, nem nyugszik és nem szakad meg, tehát az akadály megszűnésétől számított 3 hónapon túl akkor sem lehet pert indítani, ha az egy éves jogvesztő határidő még nem telt el, az rPtk. hatálya alá tartozó esetekben.

Amennyiben az elévülés nyugvása bekövetkezik és az akadály megszűnésétől számított 3 hónap túlnyúlna a 180 napos, illetve egy éves jogvesztő határidőn, akkor a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított, a 2004. május 1-je 2006. június 30.-a között érkezett felszámolási ügyekben 180 nap; a 2006. július 1-je után érkezett ügyekben egy év után már nem indíthatja meg a pert.

Ha tehát a nyugvást eredményező akadály megszűnése a 180 nap, illetve egy éves határidő előtt 1-2 nappal történik, már nem három hónap, hanem csak az adott 1-2 nap áll rendelkezésre a per megindítására.

Amennyiben az átmeneti szabályok figyelembevételével az adott perben az új Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, arra kell figyelni, hogy a Ptk. 6:24.§ (3) bekezdése kizárja az elévülés újbóli nyugvását az egy éves, illetve három hónapos határidő alatt. Az elévülés megszakadását lehetővé teszi a törvény azzal a korlátozással, hogy nem az eredeti teljes elévülési idő, (pl öt év) hanem a nyugvás következtében beálló határidők (3 hónap, egy év) számítása kezdődik újra.

Az is fontos új szabály, hogy a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás nem szakítja meg az elévülést, a követelés csődeljárásban történő bejelentése viszont igen. (Ptk. 6:25.§ (1) bekezdés)

A gyakorlatban az elévülés szabályainak az alkalmazása azt jelenti, hogy amennyiben a felszámoló tudomást szerez a megtámadható szerződésről, de a 90 napos határidő alatt nem tudja az igényét érvényesíteni, mert az elévülés nyugvása következett be, az ok megszűnésétől számított három hónapon belül indíthatja meg a pert. Ennek alapja a rPtk. 326.§ (2) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint, ha a jogosult a követelést menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. (A Ptk. 6:24.§ (2) bekezdése ezt a szabályt változatlan tartalommal vette át.)

 

A jogvesztő határidő

 

A törvény 2004. évi módosítása során a törvényalkotó a szubjektív 90 napos határidő mellé egy objektív, gyakorlatilag jogvesztő határidőt is társított, amelyet a III. Cstv. Novella 180 napban határozott meg, s melyet a IV. Cstv. Novella egy évre emelt fel. A gyakorlatban nyilvánvaló volt, hogy a 180 napos jogvesztő határidő indokolatlanul rövid, ezért a módosítás szükségszerű volt. A törvény 2009.-ig hatályos szabálya nem mondta ki azt, hogy a 180 napos, illetve egy éves határidő jogvesztő, de a hasonló polgári jogi szabályozás esetében a gyakorlat mindig jogvesztőnek tekinti az objektív határidőt. Az V. Cstv. Novella azonban a bírói gyakorlatot követve módosította a törvény szövegét, s ma már a törvény kifejezetten tartalmazza azt, hogy az egy éves határidő jogvesztő határidőnek tekinthető.

Ez a kettős határidő a szavatossági jogok gyakorlására a Ptk.-ban megszabott határidőhöz hasonlítható, ezért az ott kialakult jogelvek alkalmazhatók. Ezekben a perekben ezért rendkívül fontos annak bizonyítása, hogy a felszámoló, illetve a hitelező mikor szerzett tudomást a megtámadható szerződés megkötéséről. Miután a gyakorlat a szavatossági jogok gyakorlása esetén is hajlamos az igényérvényesítési határidő laza kezelésére, ezért fontos annak hangsúlyozása, hogy a megtámadási határidő az elévülésre vonatkozó szabályok szerint hosszabbodik meg, az elévülési határidő nyugvása vagy félbeszakadása folytán meghosszabbodott határidők a véges 180 napos, illetve az egy éves határidőn belül érvényesülhetnek.

 

A tudomásszerzés kérdése

 

A megtámadási perekben a fenti szabályozás miatt több esetben kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy mely időpont tekinthető a tudomásszerzés időpontjának.

A Kúria a BH2015. 256. számú döntésében a keresetlevél késedelmes benyújtásával kapcsolatban kifejtette:. „A felperesek szerződésről való tudomásszerzésének időpontja valóban csak a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével volt megállapítható. A felszámoló válaszlevele, a tulajdoni lapok beszerzésének időpontja alapján azonban a bíróság jogerős ítéletében a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében megkövetelt okszerű mérlegelésével, helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesek nem késték el a kereset előterjesztésére megállapított határidőt.” A döntésből látható, hogy gyakran ebben a kérdésben is bizonyítást kell lefolytatni, nem lehet automatikusan az iratok átvételével azonosítani a tudomásszerzés idejét.

A Fővárosi Ítélőtábla a 11.Gf.40.259/2008/5. számú döntésében kimondta, hogy a tudomásszerzés időpontja attól számít, amikor a hitelező vagy a felszámoló a megtámadási okról (és nem a szerződésről) tudomást szerez, feltéve, ha a szerződés nem tartalmaz minden – a szerződés megtámadása szempontjából – releváns információt.

Idézek az indokolásból, mert így válik érthetővé a bíróság álláspontja: „A hivatkozott rendelkezés szerint akkor támadható meg a szerződés, ha annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. Miután a megtámadásra előírt határidő a tudomásszerzéstől számít, ez a határidő akkor indul, amikor a jogosult a hivatkozott megtámadási okról tudomást szerez. Attól függően, hogy ez az ok mennyiben állapítható meg magából a szerződésből, a kezdő időpont változhat. Ezért a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig.

 Nem a szerződésről való tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát.  A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés c) pontját jelölte meg. Ebben az esetben a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napját megelőző 90 napon belül kötötte az adós a szerződést, és annak tárgya egy hitelező előnyben részesítése. A felszámoló a részére is megküldött közzétételt elrendelő végzésből (Cstv. 28.§ (1) bekezdés c) pontja; Cstv. 6.§ (4) bekezdés) hivatalos tudomással bírt a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról (2005. december 28. napja) és magáról a közzétételt elrendelő végzésről. E napokról legkésőbb 2006. április 27-én, a közzététel napján tudomást szerzett. Ezért elfogadhatatlan a felszámoló azon állítása, hogy 2006. júliusában szerzett tudomást a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem bíróságra történő beérkezése napjáról. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott tanúbizonyítás alapján a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, nevezetesen, hogy a felszámoló a megtámadott szerződésről tudomást szerzett 2006. április végén (pontosan nem meghatározható napon), amikor az adós alkalmazottjai táblázatban feltüntették az adós valamennyi ingatlan értékesítéssel kapcsolatos szerződését (vételár és eladási ár feltüntetése mellett) és átadták a szerződéseket a többi irattal együtt.A szerződésből egyértelműen kitűnik, hogy azt 2005. október 4. napján kötötték a felek, és a vételár egy részét beszámítás útján teljesítette a vevő, vagyis a vevő egyik követelése, vagy annak egy része így 100%-ban kielégítést nyert. Ily módon már a szerződés átadásának időpontjában a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. Ezért ebben az időpontban, legkésőbb 2006. május 1. napján kezdődött a megtámadásra nyitva álló 90 nap, így a perindítási határidő 2006. július 29. napján lejárt. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy amennyiben a felszámoló csupán a III.r. alperes hitelezői igénybejelentése időpontjában (2006. június 6.) szerzett volna tudomást arról, hogy az adásvételi szerződés vevője az adós egyik hitelezője volt, akkor 2006. szeptember 5. napján járt volna le a 90 napos perindítási határidő, tehát a 2006. október 24-én benyújtott kereset ebben az esetben is elkésett volna.”

A 11.Gf.40.445/2009/7. sz. döntésben a Fővárosi Ítélőtábla a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben a csődtörvény által meghatározott szubjektív határidő megállapítása kapcsán az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját:

 „A keresetlevél benyújtása és a felszámolási kérelem előterjesztése szerint irányadó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 40. § (1) bekezdés értelmében a tudomásszerzéstől számított 90 napon, de legfeljebb a felszámolást elrendelő végzés közzétételének időpontjától számított 180 napon belül indíthatja meg a pert a hitelező, avagy az adós nevében a felszámoló. Ezért az elévülési kifogás előterjesztését követően az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta először azt, hogy a felperes határidőn belül nyújtotta-e be a keresetet. A keresetlevél bírósághoz történő benyújtásának határideje általában a megtámadható szerződésről való tudomásszerzéstől számít, de ha a szerződés nem tartalmaz minden releváns információt, ez a határidő kitolódhat a törvényi tényállásban megjelölt elemek felismerésének lehetőségéig.  Nem a tényleges tudomásszerzés ténye bír jelentőséggel a keresetindítási határidő kezdő időpontjaként, hanem az a tény, hogy olyan helyzetben került a felszámoló, hogy felismerhette a szerződés megtámadhatóságát. A perben a felszámoló kereseti kérelme alapjául a Cstv. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontját jelölte meg. Az a) pontban írt csalárd ügyletek esetén az adós vagyonának csökkenésén túlmenően a hitelezők kijátszására irányuló adósi szándék és annak ismerete szükséges, hogy a másik fél a szándékról tudott vagy tudnia kellett. A b) pontra alapított kereset esetén a szerződés megtámadhatósága feltételezi annak ismeretét, hogy a szerződés tárgya az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés, illetve a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás vagy a harmadik személy javára feltűnően aránytalan értékkülönbözettel megkötött visszterhes jogügylet. A (3) bekezdés értelmében az adóssal összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel, valamint az adós tagjával, vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával kötött szerződés esetén a rosszhiszeműséget, illetve az ingyenességet vélelmezni kell. Jelen perben a felszámoló csatolta az „archív jegyzék” megnevezésű iratot, melynek dátuma szerint 2006. június 2. napján került átadásra a gárdonyi telkek iratanyaga. Állította ugyan, hogy 2006. augusztusában került abba a helyzetbe, hogy a szerződések megtámadhatóságát felismerte, azonban ezt az állítását semmivel sem támasztotta alá. A csatolt OTP levél éppen arra utal, hogy az OTP-től a perbeli ingatlanokra vonatkozó értékbecslést nem kapott a felperes. Az „archív jegyzék”-kel a felszámoló bizonyította, hogy 2006. június 2. napján átvette az iratokat, ezért ezt követően lehetősége volt a szerződések megismerésére. Az alperesek ezzel szemben nem bizonyították, hogy a megtámadott szerződések ezt megelőzően átadásra kerültek volna a felszámoló részére. A tanúvallomásokból csupán az állapítható meg egyértelműen, hogy 2006. április végén a szerződésekről készített táblázatok kerültek átadásra, azonban ezzel az alperesek a szerződések júniusi időpontban történő átadására vonatkozó írásbeli bizonyítékot nem döntötték meg.

Az ingyenességre alapított kereseti kérelem szempontjából vizsgálva a szerződéseket, megállapítható, hogy önmagából a szerződésekből kitűnik, hogy egyiket az I.r. alperes [tag/ügyvezető] rokonával/édesanyjával kötötték, a névazonosság semmi kétséget nem hagy. A másik magánszeméllyel kötött szerződésből ki kellett tűnnie, hogy a vevő a II.r. alperessel [tag/ügyvezető] azonos címen lakik, és ezért vizsgálni kellett a vevő milyen kapcsolatban áll a tag/ügyvezetővel. A III.r. alperes betéti társaság székhelyéből a felszámolónak látnia kellett, hogy a II.r. alperes [tag/ügyvezető] lakáscímével azonos, sőt ekkor már kellő gondosság mellett tudnia kellett, hogy ez a társaság a tag/ügyvezetők tulajdonában álló társaság. Mindez arra utal, hogy a szerződés kézhezvételét követően a felszámoló olyan helyzetben került, hogy felismerhette a szerződések megtámadhatóságát. [Annak nincs jelentősége, hogy a felszámolóbiztos saját maga, vagy megbízottja útján vette át és vizsgálta át a szerződéseket.]

A fentiek értelmében az ingyenesség – hivatkozással a törvényi vélelemre – alapján történő megtámadás lehetősége a szerződések átadásának időpontjában megállapítható, ezért a 90 napos határidő ekkor – 2006. június 2. napján – kezdődik. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereseti kérelem vonatkozásában a feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerése időpontjának van jelentősége. E vonatkozásban sem állapítható meg, hogy a felszámoló által megjelölt 2006. augusztusi időpont lenne a megtámadhatóság felismerésének ideje, mivel a felszámoló által csatolt OTP levélből megállapítható, hogy a perbeli ingatlanokkal kapcsolatos értékbecslést az OTP nem készített, így nem is küldött meg a felszámoló részére. A feltűnő értékaránytalanságra alapított kereset vonatkozásában a felszámoló a megtámadás alapjául szolgáló feltűnően aránytalan értékkülönbözet felismerésének későbbi időpontját nem bizonyította. A fentiekre figyelemmel az állapítható meg, hogy a felperes a 90 napos keresetindítási határidő belül nyújtotta be a csődtörvényi rendelkezésekre alapított keresetet, ezért azt érdemben kell tárgyalni.”

Gf. 10. 40.192/2015/7 (Fővárosi Ítélőtábla) A szubjektív perindítási határidő vizsgálata a Cstv. 40. § (2) bekezdése szerinti perek esetén.

 

 

Válasz a feltett kérdésre

 

A tudomásszerzés kapcsán azt kell figyelembe venni, hogy a Cstv.40.§ (1) bekezdésében szabályozott „tudomásszerzés” nem választható el a megtámadási okoktól. Nem a megtámadott szerződésről való tudomásszerzés, hanem a megtámadási okokról való tudomás szerzés időpontja számít, s a 90 napos megtámadási határidőt ezen időponttól kell számítani.

Ettől különálló kérdés az, ha a felszámoló az így számítandó 90 napos határidőt is elmulasztja, késedelmét miként tudja olyan „menthető okként” kimenteni, amely alkalmas az elévülés nyugvása megállapítására.

 

Pécs 2016 október 4.

 

                                                                           Dr. Juhász László

                                                                            c. egyetemi docens

Alkategóriák